Orbán Viktor bemutatta a visegrádi mobilgátat (VIDEÓ)

A védekezés megfelelő ütemben halad, a kihívással Visegrád és a vízügyesek meg fognak birkózni – mondta a kormányfő.

Átszelik az országot, hogy segíthessenek.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Újabb munkatársakkal segíti az árvíz elleni védekezést a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság: a Kövizig újabb 28 munkatársa indult útnak hétfőn, hogy az árvízzel leginkább veszélyeztetett Észak-Dunántúlon segítse az állami védvonalakon szolgálatot teljesítők munkáját – közölte a Kövizig az MTI-vel.
Azt írták, a szakemberek a győr-árpási árvízvédelmi szakaszon teljesítenek majd szolgálatot.
Vasárnap 116 gyulai vízügyes indult a tát-esztergomi és a komárom-almásfüzitői árvízvédelmi szakaszra, ahol hétfőn már munkába is álltak. Hétfőn és kedden 400 ezer homokzsákot szállítanak át a Kövizig területéről a védekezési helyszínekre – tudatták.
Ezt is ajánljuk a témában
A védekezés megfelelő ütemben halad, a kihívással Visegrád és a vízügyesek meg fognak birkózni – mondta a kormányfő.
(MTI)
Kapcsolódó cikkek a Árvíz 2024 aktában.
Most azt a tizenöt mérföldkövet idézzük fel, amelyek alapvetően befolyásolták a történéseket.
200 ezer forintot kapnak a védekezésben részt vevő állami alkalmazottak, polgárőrök és önkéntes tűzoltók. Egyenként.
Egy hatalom nélküli politikus valóban csak homoklapátolásra jó ilyenkor, arra viszont vannak nála alkalmasabbak is.